Dracula (1/10) Movie CLIP - You Mustn’t Go There (1931) HD (by movieclips)
A Drakula második legjobb jelenete (az “I never drink… wine”) után, mikor a nénik magyarul örülnek és kétségbe esnek az elején, a bajszos bácsi meg győzködi Renfieldet, hogy ne menjen. Nem tudom rendesen, teljes hosszában belinkelni a jelenetet, hiszen a Youtube nem tűri meg a jogvédett filmet a rendszerében, (jogosan) de a lényeg fenn látszik.
“Ééésteledik… nyugszik lé a nap!”
A fogadós feleségét egyébként Bozóky Barbara, lányát pedig Bakács Anna játszotta. Utóbbiról születési és elhalálozási dátumán kívül (1899-1985) semmit, de előbbiről is csak annyit sikerült kiderítenem, hogy 1871-ben született Miskolcon, (ő egyébként a hetedik legismertebb miskolci az IMDB-n. NE nézzétek meg, ki a második.) és 1937-ben halt meg Los Angelesben.
A legérdekesebb viszont, hogy az egyik legutolsó élő színésznő, aki némafilmekben is szerepelt, szintén látható a filmben – ő a kocsi fiatal női utasa. Carla Laemmléről van szó, a Universal Pictures-alapító Carl Laemmle unokahúgáról, aki októberben múlt százhárom éves. 1925-ben indult karrierjét 1939-ben ugyan befejezte, de hatvan évnyi szünetet követően egy harminc perces filmben 2001-ben visszatért, 2010 óta pedig újabb négy filmben vállalt kisebb szerepeket.